NJE Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

Kövess minket!

Gyengénlátó Változat

"ALACSONYAN SZÁLLNAK A GÓLYÁK"

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Mintegy 260 elsőéves fogadta el a Hallgatói Önkormányzat meghívását a gólyatáborba, amely augusztus 27-én kezdődött és augusztus 31-án reggelig tart a főiskola homokbányai campusán. A felsőbb évesek „gólyaszülőként”  gondozzák az újoncokat, akik a gólyatáborban KEFO-s vegyes csapatokat alkotnak.

A gólyáknak az egy hét alatt nemcsak arra lesz alkalmuk, hogy egymást megismerjék, hanem  a várossal és a főiskolával is  „barátkozhatnak” sok-sok játékos verseny keretében. A programban többek között városi csillagtúra, ismerkedő est, strandolás, party élmény is szerepel, de a gólyák meglátogatják a karokat és tájékoztatókat is meghallgatnak a főiskolai életről.     

Kedden délután dr. Ailer Piroska rektor is köszöntötte a gólyatábor résztvevőit, akiket igyekezett sok hasznos és barátságos tanáccsal ellátni főiskolai éveik idejére. A rektor asszony július 1-jén lépett hivatalba, megbízatása 2017-ig tart. A leendő elsőéveseket arra emlékeztette, hogy 2017-ben tőle vehetik majd át diplomáikat azok a most a főiskolát kezdő hallgatók, akik a mintatanterv szerint haladnak.

Partnereink

Délalföldi Kertészek Szövetkezete

Déli Orom Kft.

FRUX MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

GLADIOLUS-FRUCHT KFT.

HÍRÖS FAISKOLA KFT.

MAKÁR TERMELŐ KFT.

Sauska-Tokaj Kft.

ÁRPÁD-AGRÁR ZRT.

BÁCS-ZÖLDÉRT ZRT.

Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft.

CSANÁDI SZŐLŐBIRTOK

UNIVER Product Zrt.

ZKI Zrt.

PILZE - NAGY KFT.

HUNAPFEL MEZŐGAZDASÁGI KFT