NJE Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

Kövess minket!

Gyengénlátó Változat

Oktatási és Képzési Igazgatóság - Bemutatkozás

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Az Oktatási és Képzési Igazgatóság feladata a felsőoktatási törvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek értelmében készült nyilvántartások naprakész vezetése, a Hallgatói követelményrendszer alapján meghatározott oktatásszervezési és adminisztratív ügyek intézése, a hallgatók tájékoztatása tanulmányaikkal kapcsolatos problémáik megoldásához. Az Oktatási és Képzési Igazgatóság az egyetem oktatásszervezési feladatainak végrehajtásáért, illetve a kari szintű oktatásszervezési feladatok koordinációjáért felelős önálló szervezeti egység.

Fő tevékenysége az alapképzésben, szakirányú továbbképzésben és a felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók tanulmányi adminisztrációjának intézése. Ezen belül a vonatkozó szabályzatok, ügyrendek és utasítások alapján a felvételre jelentkezők, a hallgatók és a végzettek személyi adatainak kezelése, felvételi és tanulmányi eredményeinek nyilvántartása, az egyetem által kiadott igazolások elkészítése, adatszolgáltatás az egyetem egységei, valamint más – jogszabályban erre feljogosított – szervezet számára, közreműködés a hallgatói juttatások és térítések ügyintézésében, valamint az egyetem tanulmányi adminisztrációjával kapcsolatos oktatási és ellenőrzési tevékenységben.

A Diákjóléti Bizottsággal (amely a hallgatók számára adható segélyeket, támogatásokat dönti el) és a Tanulmányi Bizottsággal (amely a hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeivel foglalkozik) szorosan együttműködve végzi munkáját. A Kari Bizottságokkal a kari ügyintézők tartanak kapcsolatot.

Az Oktatási és Képzési Igazgatóság székhelye:

Cím:

6000 Kecskemét, Izsáki út 10. 

Telefon:

GAMF: +36 (76) 516-316

KVK és PK:  +36 (76) 501-796

E-mail:

GAMF: oktatasi.gamf@uni-neumann.hu 
PK: oktatasi.pk@uni-neumann.hu 
KVK: oktatasi.kvk@uni-neumann.hu

Partnereink

Délalföldi Kertészek Szövetkezete

Déli Orom Kft.

FRUX MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

GLADIOLUS-FRUCHT KFT.

HÍRÖS FAISKOLA KFT.

MAKÁR TERMELŐ KFT.

Sauska-Tokaj Kft.

ÁRPÁD-AGRÁR ZRT.

BÁCS-ZÖLDÉRT ZRT.

Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft.

CSANÁDI SZŐLŐBIRTOK

UNIVER Product Zrt.

ZKI Zrt.

PILZE - NAGY KFT.

HUNAPFEL MEZŐGAZDASÁGI KFT

Biocont Magyarország Kft.

Pullulo Faiskolai Kft.