NJE Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

Kövess minket!

Gyengénlátó Változat

Szabadegyetem - Informatika.Neked

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Az Informatika.Neked előadás sorozatot (korábbi nevén Intézeti Szemináriumok) 2006-ban azzal a céllal indítottuk, hogy egy tudományos fórumot hozzunk létre az Informatikai Intézet három tanszéke (később szakcsoportja) számára, ahol az Intézet dolgozói jobban megismerhetik a friss tudományos eredményeket, valamint egymás kutatási területeit, eredményeit, elősegítve ezzel az intézet kutatóműhelyeinek kialakulását, fejlődését. Az előadássorozat fontos célja volt már a kezdetektől, hogy bevonjuk a hallgatókat az intézeti kutatómunkába és tudományos diákköri tevékenységre sarkalljuk őket.

Előadásainkon szívesen látjuk volt hallgatóinkat nemcsak nézőként, hanem előadóként is. A felsőfokú oktatáson túl fontos feladatunknak tartjuk az informatika népszerűsítését a régióban. Ennek jegyében az előadások nyitottak, bárki részt vehet rajta ingyenesen. Rendszeresen vannak látogatók a környező középiskolákból és Kecskemét környéki cégektől. Ez utóbbinak köszönhetően több céggel is sikerült jó kapcsolatot kialakítani, ami szakdolgozati feladatok kiadását és hallgatók számára feladatok kiadását eredményezte. A rendezvény kiváló keretet biztosít a tanszék számára a középiskola tanárokkal való aktív kapcsolattartásra is. A meghívott előadók között több szakember is szerepelt az informatikai ipar területéről, ami kiváló lehetőséget biztosított hallgatóink számára, hogy bizonyos megoldásokkal, technológiákkal kapcsolatos tapasztalatokról első kézből szerezzenek információt, és kapcsolatot létesítsenek szakmai gyakorlati hely és szakdolgozat készítési hely keresése céljából.

Weboldal: https://gamf.uni-neumann.hu/informatika-neked-eloadassorozat

Partnereink

Délalföldi Kertészek Szövetkezete

Déli Orom Kft.

FRUX MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

GLADIOLUS-FRUCHT KFT.

Sauska-Tokaj Kft.

ÁRPÁD-AGRÁR ZRT.

BÁCS-ZÖLDÉRT ZRT.

Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft.

CSANÁDI SZŐLŐBIRTOK

UNIVER Product Zrt.

ZKI Zrt.

PILZE - NAGY KFT.

HUNAPFEL MEZŐGAZDASÁGI KFT

Biocont Magyarország Kft.

Pullulo Faiskolai Kft.